2014. március 20., csütörtök

Vaddisznó fasírozott


A vadhúsokból is ugyanúgy készítünk fasírozottat, mint a szelíd húsokból, annyi különbséggel, hogy több fűszert használunk és a húshoz legalább 25-30 % zsiradékot teszünk (lehet tiszta olvasztott zsír, friss szalonna, akár olaj).

Hozzávalók 1 kg húshoz:
30 dkg friss vagy tokaszalonna
2 nagyobb zsemle vagy 3-4 szelet fehér kenyér
1 nagy fej hagyma
2-3 tojás
5-6 cikk fokhagyma
1 nagyobb burgonya
Só, bors, pirospaprika

Zsemlemorzsa vagy liszt és zsiradék a sütéshez.

A zsemlét hideg tejben megáztatjuk, majd kicsavarjuk.
Én mindent darálni szoktam, először a hagymát darálom le, kevés zsiradékon megpárolom, beleteszem a darált fokhagymát majd a pirospaprikát, hozzáteszem a ledarált húshoz, amelyhez hozzádaráltam a zsemlét és a krumplit is. Fűszerezem borssal, sóval, hozzáteszem a felvert tojást.
Amikor minden együtt van, kézzel alaposan meggyúrom, legalább egy fél órára pihenni hagyom.
Serpenyőben ujjnyi zsírt forrósítok,(fele olajat fele zsírt) használok.
A húsból evőkanálnyi gombócokat szaggatok, olajos vagy vizes kézzel gömbölyűre formázom, majd ellapítom, zsemlemorzsába forgatom, és a forró olajba rakom, a serpenyőt lefedem, lassú tűzön addig sütöm, amíg az alja szépen megpirul, akkor alányúlva megfordítom és most már fedő nélkül, sütöm tovább, amíg a másik oldaluk is megpirul.

Önállóan, bármilyen burgonyakörettel, főzelékekre feltétnek is tálalhatjuk.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...