2016. december 31., szombat

BOLDOG ÚJÉVET


Ezzel a tál franciasalátával kívánok minden kedves idelátogató vendégemnek, jó egészségben, sikerekben gazdag BOLDOG ÚJÉVET!

2016. december 6., kedd

Krumplis kovászolt fehér kenyér



Ennél a kenyérnél előző este gyorskovászt készítek.

Gyorskovász hozzávalói:

30 dkg liszt
25 g friss élesztő
1 kávéskanál cukor
2,5 dl víz

A lisztet tálba szitáljuk, az élesztőt elkeverjük a langyos vízben feloldott cukorral, és a liszthez öntve, fakanállal nokedli sűrűségűre keverjük. Letakarva konyha hőmérsékleten hagyjuk reggelig kelni.

A többi hozzávalók:

70 dkg BL 55-ös liszt
12 g só (1 elütött ek)
2 nagyobb főtt krumpli vagy 2 halmozott evőkanál maradék krumplipüré
2,5- 3 dl víz

Másnap a lisztet egy mélyebb tálba szitáljuk, hozzátesszük az áttört krumplit, sót, hozzátesszük a kovászt és lassanként a vizet, mert lehet, nem kell az egész, függ a liszttől, és addig dagasszuk, amíg elválik az edény falától és a kezünktől, jó rugalmas tészta kell, legyen.
Letakarva kétszeresére kelesztjük.
Mikor megkelt a tészta, deszkára tesszük, átgyúrjuk, és kerek formára kilapogatjuk, majd jobbról behajtjuk a közepéig, majd balról is aztán elkezdjük feltekerni, úgyhogy minden tekerést lenyomkodunk. Miután megformáztam 35x43 cm-es sütőfóliába helyezem és egy ovális jénaiba teszem. Azért teszem sütőzacskóba, mert a jénainak nincsen teteje és ezt a szerepet a sütőzacskó tölti be. Itt még hagyom kelni, amíg láthatóan megemelkedik, 20-30 perc, aztán a tetején bemetszem és 220 fokos sütőbe teszem, hagyom, 15 percet majd visszaveszem 200 fokra és addig sütöm, amíg szép piros lesz a teteje.60 perc körül. Kiveszem a sütőből, rácsra teszem, vízzel lespriccelem, és hagyom kihűlni.
Nagyon finom ropogós szép cserepes, szivacsos, lágy belsejű kenyerünk lesz.
Megmértem, a súlya 1365 g.



Ennek a kenyérnek is ugyanazok a hozzávalók, annyi különbséggel, hogy nem este készítettem a gyorskovászt, hanem reggel és ahogy felnőtt a kovász rögtön tettem hozzá a többi hozzávalót, jól kidagasztottam és tovább úgy jártam el mint az előző kenyérnél.


2016. szeptember 25., vasárnap

Paszulyos, sült paprikás zakuszka



Hozzávalók:

3 kg paradicsompaprika (gogos)
2 kg szegedi paprika
2,5 kg paradicsom
1,5 kg hagyma
1,5 kg zsengés paszuly
½ l paradicsomlé
1,5 l főzőolaj
Cukor, ízlés szerint
Fűszerek: babérlevél, só, bors
1 conservant befőző por, natrium benzoáttal helyettesíthető.

A paszulyt enyhén sós vízben megfőzzük, levétől leszűrjük, és kihűlés után ledaráljuk.

A szegedi paprikákat szénen vagy sütőlemezen megsütjük, tálba rakjuk, letakarva a gőzében állni hagyjuk negyed órát, ezalatt a paprikák megizzadnak, így a héja könnyebben leválik. Héját lehúzzuk, kicsumázzuk, majd paradicsomdarálón átengedjük.

A paradicsompaprikákat mosás után szeletekre vágjuk és húsdarálón ledaráljuk.

A paradicsomot paradicsomdarálón átengedjük.

A hagymát megtisztítjuk és húsdarálón ledaráljuk.

Nagyobb edényben 1 l főzőolajt felforrósítunk, beletesszük a hagymát, egy keveset dinszteljük, hozzátesszük a ledarált paradicsompaprikát, sült paprikát, paszulyt, paradicsomlevet, babérlevelet és az olajt is hozzákeverjük.

Lassú tűzön, folyamatos keverés mellett főzzük, ízlés szerint fűszerezzük, és addig hagyjuk főni, amíg szép selymes lesz az állaga, az olaj feljön a tetejére, de ha nem az sem baj, üvegbe szedés után minden üvegre egy evőkanál felforrósított olajt töltünk.
Mikor már készre főtt, feloldom a tartósítószert és hozzákeverem, felforrósított üvegekbe szedem, lezárom az üvegeket és nagyobb edényben a forrástól számítva húsz percig dunsztolom, letakarva a vízben hagyom kihűlni.
Ebből az adagból 11 hét dl-es üveggel lett.


2016. szeptember 9., péntek

Ketchup házilag



Hozzávalók:

10 db gogos (paradicsompaprika)
3 kg paradicsom
3 nagy fej hagyma
2 fej fokhagyma
5 evőkanál cukor( én még tettem hozzá, mi édesebben szeretjük)
1 dl ecet
1 kávéskanál őrölt bors
Só, ízlés szerint

A gogost, paradicsomot jól megmossuk, összevágjuk és egy edényben, kevés vizet öntve alá főni tesszük.
Hozzátesszük a megtisztított hagymát, fokhagymát és addig főzzük, amíg jól megpuhulnak, majd hűlni tesszük. Mikor jó langyosra kihűlt, paradicsomdarálón átengedjük.( Én még botmixerrel is jól belekevertem, nagyon finom pépesre sikerült)
Visszatesszük főni, hozzáöntjük az ecetet, fűszerezzük és tetszés szerinti sűrűségűre főzzük.
Előmelegített üvegekbe szedjük tetejére késhegynyi tartósítót szórunk és lezárjuk az üvegeket.
Száraz dunsztba hagyjuk kihűlni.



Pepperoni paprika télire




A paprikákat alaposan megmossuk, szárát levágjuk, csak egy kis csonkot hagyunk rajta, majd előkészített tiszta üvegekbe rakjuk, amibe már tettünk, szemes borsot, mustármagot, kapormag, 1 babérlevelet, ha van koriander mag, ha nincsen el is maradhat.
Mivel ez a paprika csemege, nem csípős, ezért minden üvegbe tettem egy jó csípős paprikát, így enyhén csípős lesz az egész üveggel.

Elkészítjük a levet:
3 l víz
1 l. 9 %- os ecet
6 evőkanál cukor
4 evőkanál só
Natrium-benzoát

A vizet a cukorral, sóval felforraljuk, hozzáöntjük az ecetet és forrón a paprikákra öntjük, nem zárjuk le az üvegeket, hogy tudjuk pótolni a levet, amit a paprikák magukba szívtak. Mikor már nem kell több levet tölteni, késhegynyi tartósítót szórunk rá és lezárjuk az üvegeket.
Száraz dunsztba, jól betakarva hagyjuk kihűlni.

Vinettés (padlizsános) zakuszka


Hozzávalók:

10 kg vinetta (padlizsán)
10 kg gogos ((paradicsompaprika)
2 kg hagyma
3 l sűrített paradicsomlé
2 l főzőolaj
Fűszerek: ízlés szerint só, őrölt bors, 6-8 babérlevél, cukor
Natriumbenzoát

A padlizsánt faszénen vagy pléh lapon megsütjük, tisztítás után ferdére állított deszkára rakva a levét lecsurgatjuk.
A hagymát megtisztítva húsdarálón ledaráljuk.
A gogost, alapos mosás után lecsurgatjuk, húsát szeletekre vágjuk, az ereket kivágjuk, majd húsdarálón ledaráljuk.
Nagy fazékban 1 l olajat felforrósítunk, beletesszük a hagymát és kissé megpároljuk. Belekeverjük a húsdarálón átengedett vinettét, gogost, paradicsomlevet, hozzáöntjük a többi olajat fűszerezzük és lassú tűzön állandó keverés mellett addig főzzük, amíg keverés közben jó krémes lesz, és az olaj feljön a tetejére. Ekkor kell belekeverni a tartósítószert, én nem kevertem bele, üvegekbe szedés után mindenik üveg tetejére szórtam késhegynyi natriumbenzoátot, majd felbontás után leveszem a tetejéről.
Forrón előmelegített üvegekbe szedjük, ledugaszoljuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Van, ki nem használ tartósítószert, én nem mertem reszkírozni főleg ilyen nagy adag után, 24 hét dl-es üveggel lesz ebből az adagból. Sajnálnám kidobni nem beszélve mennyi munkát vesz igénybe. Döntse el mindenki, használ vagy nem tartósítót. 
És hogy bíztosabb legyen, lezárás után nagy lábasban kidunsztoltam és a forró vízben letakarva hagytam kihűlni.

Megpróbáltam egy keveset botmixerrel pépesíteni, azután raktam üvegekbe, de a vélemények alapján jobban szeretik inkább darabosabban.
Így néz ki pépesen, lényegében az ízvilágán nem változtat.




Tejbegríz (tejbedara)



Hozzávalók:

1 l tej
8 halmozott evőkanál gríz (búzadara)
4 evőkanál cukor
Só ízlés szerint

Megszóráshoz, cukros fahéj, cukros kakaó, vagy gyümölcsszörp.

A tejet a cukorral, sóval felforraljuk, és állandó keverés mellett vékony sugárban beleengedjük a grízt. Néhány percig alacsony lángon főzzük. Kistányérokba töltjük és fahéjas cukorral megszórva tálaljuk.

Ha kisebb gyerekeknek készítem Nestlé vagy Brumi kakaóval szórom meg, de lehet gyümölcsszörpökkel is, ki mivel szereti.

2016. augusztus 22., hétfő

Zöldpaszuly (bab) télire




Befőzésre olyan zöldpaszulyt válasszunk, amely szálka és pecsétmentes, annyira zsenge hogy könnyen lehet tördelni.
A megtisztított feltördelt és megmosott paszulyt, lobogó forró vízzel leforrázzuk, azonnal leszűrjük, és külön főzővízbe tesszük, amelyet a forrázó vízzel egyidőben forraltunk fel. Ez a művelet megakadályozza a paszulyt abban, hogy megedződjön.
Lassú tűzön nem egészen puhára főzzük, szűrőkanállal üvegekbe szedjük, úgyhogy az üveg szájáig egy ujjnyi üres tér maradjon. A főzővizet felforraljuk, ízlés szerint sózzuk, 1-2 kanál cukrot is tehetünk hozzá de el is maradhat, az üvegeket a forró lével feltöltjük.

Minden üveg tetejére késhegynyi tartósítószert szórunk és az üvegeket lezárva, a forrástól számítva 10 percig gőzöljük. A lángot lezárjuk, a gőzölő lábast letakarjuk és abban hagyjuk kihűlni.

Zöldpaszuly (bab) télire zöldségesen


Hozzávalók:

1 kg paszuly
2 közepes sárgarépa
1 nagy fej hagyma
1 kaliforniai paprika
1 szál zeller zöld
Só ízlés szerint

A zöldpaszulyt megmossuk, tetszés szerinti darabokra vágjuk.
A többi zöldséget is megvágjuk, ahogy szoktuk a levesbe tenni.
Egy lábosba beletesszük a zöldpaszuly felét, rárakjuk a felvágott zöldségeket, betakarjuk a zöldpaszuly másik felével, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Én minden liter vízhez egy evőkanál sót teszek. Lefedve nem egészen puhára megfőzzük, nem kell kevergetni. Hozzátesszük az apróra megvágott zeller zöldet, most összekeverjük, hogy mindenhová jusson zöldség és forrón üvegekbe szedjük, felöntjük a saját főző levével, késhegynyi tartósítószert szórunk rá és ledugaszoljuk. Nagy edénybe raktam, felöntöttem meleg vízzel és a fövéstől számítva még tíz percet dunsztoltam, úgy forrón az edényt letakartam és hagytam kihűlni. Akitől kaptam a receptet, nem szokott tartósítószert tenni rá, új tetőt használ mindig és jól kidunsztolja. Én is két üvegen megpróbáltam, többet nem mertem, mert 4 kg paszulyból készítettem és sajnáltam volna, ha kárba megy. Majd elmondom, hogyan áll meg tartósítószer nélkül.


2016. július 11., hétfő

Tojáskrém



Hozzávalók:
6 db keményre főzött tojás
1 fej hagyma
5 dkg vaj
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál mustár
Só, bors, zöld fokhagymaszár

A megtisztított tojásokat lereszeljük, vagy apróra vágjuk. A hagymát apróra vágjuk és hozzátesszük a tojáshoz. A szobahőmérsékletű vajat kikeverjük a mustárral, hozzátesszük a tejfölt, összekeverjük, és a tojáshoz adjuk. Fűszerezzük, só, bors, apróra vágott fokhagymaszárral és az egészet összekeverjük.
Lehűtve pirítóssal tálaljuk. Én friss császárzsemlével, savanyú uborkával, paradicsommal tálaltam!

2016. június 12., vasárnap

Eper dzsem és szörp egyszerre készítve




 Hozzávalók: Én most 10 kg eperhez írom a hozzávalókat, mert annyi volt a mostani adagom.

A 10 kg eperhez, 5 kg cukor, 2 dkg citromsó (citromsav) szalicil.

A kiválogatott, megtisztított epreket több lében alaposan megmosom, levétől lecsurgatom majd műanyag edényben, a cukorral lerétegezem hozzáadva a citromsót is. Másnapig hűvös helyen állni hagyom. Másnapra jó sok levet ereszt, többször megkavarom, hogy a cukor elolvadjon majd a levét, letöltöm nem az egészet, egy kevés maradjon rajta. Ebből szirupot készítek. Szűrőn átszűröm, és amit kifog a szűrő, visszatöltöm az eperszemekhez, inox fazékban lassú tűzön felmelegítem és többször megkeverve szép csendesen főzöm. Félórai főzés után, mixerrel belekeverek, hogy pépes legyen de, nagyobb darabok is maradjanak benne. Próbát veszek, és ha kész, forrón üvegekbe szedem, tetejére késhegynyi szalicilt szórok, amit kibontáskor leveszek a tetejéről. Száraz dunsztba rakom, és ott hagyom kihűlni.

A leszűrt levet felfőzöm, nem kell cukor hozzá, fél literes üvegekbe töltöm, tetejére szalicilt teszek, és száraz dunsztban rakom. Nagyon finom szörp lesz belőle.


2016. május 4., szerda

Csirkemell pörkölt, rizskörettel tálalva



Egy kicsontozott csirkemell, kb. 50 dkg
2 közepes fej hagyma
1 paprika
Só, bors, fűszerpaprika
Zsiradék: étolaj vagy disznózsír

A hagymát apróra vágjuk, zsiradékon megdinszteljük, hozzáadjuk a csíkokra megvágott paprikát, egy keveset együtt dinszteljük, majd hozzáadjuk a kockára vágott csirkemellet, együtt dinszteljük amíg a hús kifehéredik.Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, paprikázzuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, felöntjük annyi vízzel, hogy a húst ellepje. Lefedve lassú tűzön puhára pároljuk. Ha nem főtte el a levét, magas lángon fedő nélkül főzzük amíg jó szaftos lesz.

Párolt rizskörettel tálaljuk.

 Párolt rizs készítését  Itt olvashatod.




2016. április 19., kedd

Csirke szárnyak, combok tárcsalapon sütve, krumpli rózsával tálalva



Hozzávalók:

Személyenként két csirke szárnyat, két alsó csirke combot számítunk.
Só, bors, fűszerpaprika
Kevés olaj

Körethez: 2-3 krumpli a nagyságától függően
Só, bors, olaj

A csirke szárnyakat alaposan megtisztítjuk, átmossuk, majd szűrőbe téve lecsepegtetjük.
Megszórjuk só, bors, paprika keverékével, tálba rakjuk, kevés olajjal meglocsoljuk, és jól összeforgatjuk. Hűtőbe tesszük legalább egy órát, majd átforrósított tárcsalapon, kevés olajon szép ropogósra megsütjük.

A krumplit tisztítás és mosás után, kör alakúra felszeleteljük, én káposzta sarvalóval szeleteltem, hogy szép vékonyak legyenek, könnyebben lehet feltekerni.
Miután felszeleteltük, a szeleteket rakjuk sorba, úgyhogy egy kicsit fedjék egymást (mint az almarózsánál) egy ecset segítségével minden szeletet kenjünk meg olajjal, szórjuk meg sóval, borssal, majd szorosan tekerjük fel. Olajozott muffin formába rakjuk, 200 fokra előmelegített sütőben addig süssük amíg a rózsák szélei szépen pirosodnak.




2016. március 12., szombat

Füstölt oldalas, hagymásan




Hozzávalók:

Oldalas, személyenként 3-4 db
5 nagyobb fej hagyma
só, bors, pirospaprika
2 evőkanál lecsó
1 kanál zsír
4-5 cikk fokhagyma

Az oldalast a csontok mentén feldarabolom. Langyos vízben alaposan kiáztatom. Egy lábosba felolvasztom a zsírt, beleteszem a vékonyra szeletelt hagymát, fokhagymát, rárakom az oldalast, kevés vizet öntök alá és lefedve párolom, ha szükség még öntök alá vizet. Mikor majdnem puhára párolódott, hozzáteszem a lecsót, fűszerezem, bors, paprika a sóval óvatosan, mert a füstölt oldalas amúgy is sós.Hagyom amíg elfővi a levét, majd puliszkával, savanyúsággal tálalom.


2016. március 9., szerda

Rántott gombafejek, párolt rizzsel



Hozzávalók:

Csiperkegomba
Liszt
Tojás
Zsemlemorzsa
Fűszerek: só, bors, paprika

Étolaj a sütéshez

A gombafejeket megtisztítom, héját lehámozom, alapos mosás után, szűrőben lecsepegtetem.
Só, bors, fűszerpaprika keverékével megszórom, lisztbe majd felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatom, és bő nem túl forró olajban szép arany barnára sütöm.

Párolt rizzsel tálalom, receptjét Itt olvashatod.

2016. március 7., hétfő

Házilag készült, kovászos vekni




Ha nincsen kész kovászunk, gyors kovászt készítünk, aminek a receptjét Itt.olvashatod.

Mivel nekem mindig van, az előző sütéstől meghagyott kovászom, kiveszem a hűtőből, hozzátöltök 2 dl langyos vizet, és annyi lisztet szitálok hozzá, hogy, galuskaszerű tésztát kapjak. Letakarva, reggelig hagyom kelni. 

Hozzávalók a tésztához:

1 kg liszt (bl 55)
6 dl víz
1 dkg friss élesztő
1 evőkanál só
Kovász
1 kávéskanál cukor

Reggel kimérek, 6 dl langyos vizet, amiből 1 dl-ben feloldok 1 kávéskanál cukrot, és 1 dkg élesztőt, elkeverem, és a kovászhoz adom. Hozzászitálom a lisztet, egy evőkanál sót és lassan adagolva a vizet elkezdem dagasztani. Jól kidagasztom a tésztát, amíg szép sima, rugalmas lesz. Enyhén beszitálom, lisztel, és duplájára kelesztem.
Miután megkelt, enyhén átgyúrom, kiveszek a tésztából 250 g-ot, a következő sütésnél ez lesz a kovász.

A megmaradt tésztát, két részre vágom, és vekni formára megformázom. Sütőlapra teszem, letakarva hagyom kelni legalább fél órát, néhány helyen bevágom, lespriccelem langyos vízzel, és 200 fokra előmelegített forró sütőben, szép arany barnára megsütöm. Miután kiveszem a sütőből is lespriccelem hideg vízzel, letakarva hagyom kihűlni.



2016. március 4., péntek

Kovászolt kenyér, sütőben sütve


A felső kép a jénaiban sült, az alsó, sütőlemezen, sütőzacskóval letakarva


És a két kenyér, darabonként 78 dkg, a recept alapján, nagyon finom ropogós héjú, belül finom foszlós.


A sütés előtti napon, inkább este, elkészítjük a kovászt.

Hozzávalók:
30 dkg liszt
2 dkg friss élesztő
1 kávéskanál méz vagy cukor
2,5 dl víz

Az élesztőt egy edénybe morzsoljuk, ráöntjük a meglangyosított vízben felolvasztott mézet vagy cukrot, összekeverjük, hozzászitáljuk a lisztet, és fakanállal elkeverjük, nokedli sűrűségű kell, legyen.

A kenyértészta hozzávalói:

1 kg kenyérliszt
5 – 6 dl langyos víz
1 evőkanál só
1 dkg élesztő
Kovász

Reggel a megkelt kovászhoz hozzászitáljuk a lisztet, egy kevés vízben felfuttatjuk az élesztőt, és a többi hozzávalóval jó alaposan kidagasztjuk a tésztát. Hagyjuk pihenni, amíg kétszeresére megnő a tészta.
A megkelt tésztát kitesszük munkalapra, két részre osztjuk.


 Kicsit átdolgozzuk, és cipókra formázzuk. Sütőpapírral bélelt jénai tálba helyezzük, (mivel nekem egy jénai fedeles tálam van, az egyik cipót sütőpapírra, majd sütőlemezre tettem és sütőzacskóval letakartam. Letakarva újabb 25-30 percig kelesztem, miután megkelt, éles pengével bevágjuk a tetejét és egy kevés vízzel, bepermetezzük, hogy gőz képződjön, jó ropogós héja legyen a kenyérnek.
Lezárjuk a jénait, a sütőzacskó alá is bepermetezünk vízzel és 200 fokra előmelegített sütőben, megsütjük. Miután kivettük a sütőből, rácsra tesszük, újra lepermetezzük vízzel, és konyharuhával letakarva hagyjuk kihűlni.




2016. február 9., kedd

Bordás laska készítése



A bordás laska kézzel készített mutatós levesbetét.
Mérete főzéskor kétszeresére nő, állománya rugalmas, nem lágyul el és nem fő szét.
A bordáslaskával készült leves, például tyúkhúsleves, régebb az ünnepi alkalmak híres étele volt, a lakodalmak elengedhetetlen része.
Ma már ritkább számban készítik, főleg a fiatalok körében ismeretlen, hogyan készül, ezért is szeretném közzétenni, hogy ne merüljön teljesen feledésbe.

Nagyanyámék idejében, nyújtófával nyújtották ki a tésztát, derelyevágóval 1x1 cm-es négyzetekre vágták, majd a szövőszék bordáján orsó hegyével egyenként felsodorták.
Az asszonyok a készítés közben tréfálkoztak, énekeltek, mert tudni kell, hogy időigényes munka.

Ma már egyszerűbb a készítése, mert a meggyúrt tésztát laskanyújtó gépen átengedjük, nem kell nyújtófázni.



A tészta hozzávalói: 1 tojáshoz 10 dkg lisztet számítunk, függ a tojás méretétől.

Egyszerre ne gyúrjuk több tojásból, mert időigényes a készítése. Én öt tojás, fél kg liszt, csipet sóból készítem, ha nagyon keménynek tűnik a tészta, adok hozzá még egy tojást, semmiképpen nem teszek hozzá vizet.

A tojásokat felverem a sóval, majd adom hozzá a lisztet, jól meggyúrom, szép sima kell, legyen a tészta. Nylon tasakba teszem, mindig egy keveset veszek ki a tésztából, a laskanyújtón átengedem, mindenik fokozaton, végül a legvékonyabban, éles késsel 1 cm-es csíkokra vágom, letakarom, hogy ne száradjon ki. Mindig egy csíkot veszek, hurkapálcika végére tekerem épp csak egymásra érjen, elszakítom a tésztát és rányomom a bordára, szép csíkos lesz. 



Hagyom kiszáradni és dobozolom.
Készítettem egy videót, hogyan készítem,így könnyebb megérteni.


2016. január 19., kedd

Fokhagymás sertéssült, leveles krumplival


A megmosott sertéscombot felszeleteljük, személyenként 2 szeletet számítunk.
A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, legalább egy órára hűtőbe tesszük.
Forró zsiradékon átsütjük a húsok mindkét oldalát.
Fokhagymát tisztítunk, apróra megvágjuk, kevés sóval meghintjük, és jó pépesre kikeverjük.
Megkenjük a hússzeleteket, lefedjük, ha nem enged elég levet a hús, kevés bort vagy vizet öntünk alá. Lefedve addig pároljuk, amíg megpuhul, ezután fedő nélkül picit megpirítjuk.

Leveles krumpli körettel, savanyúsággal tálaltam.

Leveles krumpli (pityóka)


Ehhez az ételhez válasszunk, közepes méretű krumplikat, személyenként 2-3 krumpli.
Miután megmostuk, meghámozzuk, és vékony szeletekre vágjuk. Én káposzta gyaluval  vágtam meg.

Egy tálba rakjuk, megszórjuk só, bors, paprika keverékével és meglocsoljuk olvasztott vajjal, jól összeforgatjuk. Egy muffin formát kivajazunk, szépen egymásra belerakjuk a krumpli szeleteket és 200 fokra előmelegített sütőben szép pirosra, megsütjük. Megszórjuk petrezselyem zölddel. Tálalhatjuk köretként húsok mellé, de magában is finom, salátákkal, joghurttal stb. 




Készítettem reszelt sajttal, is, amikor a szeletelt krumplit fűszereztem, meglocsoltam az olvasztott vajjal, sajtot reszeltem rá és összeráztam, 200 fokra előmelegített sütőben megsütöttem. Nagyon finom lett.



2016. január 3., vasárnap

Kiterített grill csirke


Mivel ez a házilag nevelt csirke nagyobbacska volt, mint 1,5-2 kg, amekkorát szoktam grillezni, ezért döntöttem úgy, hogy szétnyitom. Nem volt rossz ötlet, mert a pácolás is könnyebben ment és a sütés is, mint ahogyan a képen is látni, mindenhol finom ropogósra sült.
Tehát a sütésre szánt csirkét, tisztítás és alapos mosás után, vágódeszkára tettem, mellhúsát a csontig hosszában felvágom, a húst szétnyitom és egy éles késsel vagy akár ollóval, kettévágom a csontot.
A szétvágott csirkét a belsejével lefelé a vágódeszkára rakom, és tenyérrel, erőteljes mozdulattal rányomok mindenhol, hogy minél jobban ki legyen lapítva.


Ezután só, bors, piros fűszerpaprikát és pépesített fokhagymát olajban, elkeverek és mindenhol, kívül belül jól bedörzsölöm a csirkét. Zsírral kikent tepsibe fektetem, és 200 fokra előmelegített sütőben, sütöm 40 percig, aztán 10 percenként saját levével/zsírjával locsolgatom, és addig sütöm amíg a bőre szép piros ropogós, a húsa finom puha lesz.
Bármilyen krumpli körettel, salátával tálalhatjuk, de friss házi kenyérrel, savanyúsággal is nagyon finom.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...